Polt Péter átadta lemondását Sulyok Tamásnak
Az államfő elismerését fejezte ki a legfőbb ügyész munkájáért.
Az államfő elismerését fejezte ki a legfőbb ügyész munkájáért.
Sulyok Tamás köztársasági elnök nem hagyta szó nélkül, hogy a HVG publicistája, Tóta W. Árpád szatyor fingnak nevezte. És persze nem lehet úgy beszélni mostanában az államfőről, hogy ne kerülne szóba a logója. Tény, jár is a megkülönböztető jelzés egy olyan kemény dolgozó influenszernek, mint Sulyok Tamás. Aki nem hiszi, nem kell utánajárnia, ugyanis Ceglédi Zoltán szépen csokorba szedte a legjobb elnöki posztokat: vannak idézetek, lábképek, borsófőzelék is, sőt, még azt is megörökítették, ahogyan Sulyok Tamás kipróbálja a suttyantós-pukkantósat.
Egy ember van csak közöttük.
A magyar miniszterelnök és köztársasági elnök már pénteken Vatikánvárosba érkeztek.
Mindhárman ott lesznek a szertartáson.
A külügyminisztérium tájékoztatása szerint csak abban a három napban használta magyar delegáció az Intercontinental 15 lefoglalt szobáját az olimpia ideje alatt, amikor Sulyok Tamás köztársasági elnök is Párizsban tartózkodott. Vagyis – a hivatalos közlés alapján – a maradék lefoglalt 16 éjszakán vagy üresen álltak a szobák, vagy a szálloda szabadon kiadhatta azokat másoknak. Arra a kérdésünkre nem érkezett válasz Sándor-palotától, hogy miért nem engedték át a szállást karitatív célokra, ha már kifizettek érte 228 millió forintot.
A köztársasági elnök mindent rendben talált.
A jogászok legfontosabb szakmai fórumán elhangzott beszédekben több kritika is elhangzott a Kúriával szemben. Varga Zs. András, a Kúria elnöke előadás közben viharzott ki a teremből, majd csekkolt ki a balatonalmádi szállodából, hiába próbálták miniszterek is békíteni.
Hazai nemzetközi jogászok közös nyilatkozatban álltak ki a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett, amely szervezetből éppen kilépni készül Magyarország. Az aláírók között van az államfő lánya, Sulyok Katalin és a férje is. Az aláírók bírálták a magyar állampolgárság felfüggesztését is, mondván: ez a nemzetközi jogban példátlan.
A Fidesz országlása odáig jutott, hogy a legrosszabb minőségű emberállománnyal töltöttek fel minden pozíciót. Ezek már nem az eszmét védik, de nem is elsősorban a zsákmányt. A rendszert, amiben nem a legkisebb királyfiból lesz elnök, hanem egy szatyor fingból. És ezzel áll szemben mindenki, aki ennél többre tartja magát és a hazáját.
Nemrég távozott az Alkotmánybíróság legrégibb tagja, mert lejárt a mandátuma. Péntektől elnök sincs, Sulyok Tamás helyét pedig egy éve nem töltötték be. Tizenöt helyett már csak tizenketten vannak.
A köztársasági elnök szerint még nincs késő.
Jó ötlet volt, hogy a miniszterelnök zebrabőrbe bújt? Jól tette a köztársasági elnök, hogy megismételte a „szatyor fingos” fordulatot? Ezekről is kérdeztük Bőhm Kornél kommunikációs szakértőt.
Címernek látszik, de nem az.
A köztársasági elnök egy szintre helyezte a HVG publicistájának Facebook-bejegyzését és a miniszterelnök poloskázását.
A héten többször is támadás érte a Tisza aláírásgyűjtő önkénteseit, most Dunaegyházán szidalmazták és fenyegették őket.
A köztársasági elnököt korábban az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa arra szólította fel, hogy vétózza meg a Pride-törvényt.
A NER a Csucsundrák melegágya. Miközben a hatalom a csúcsragadozóké, számtalan félénk kis teremtmény igyekszik meghúzni magát a rendszer különböző sarkaiban, és a falhoz lapulva túlélni. A Sándor-palota viszont már nem az a terep, ahol a tapétába lehet beolvadni – magyarázza Ranschburg Zoltán, a Republikon vezető elemzője.
Elég egyértelmű véleménye van az egyik független sajtóorgánumról a Sándor-palota kommunikációs igazgatójának.